A halhatatlan Munyóka

Rohanás, tolongás, cipekedés, lökdösődés, leszakadt kabátgomb, letörött cipősarok, tömeg, egyszóval bevásárlás, rohanás.

Kirámolás, ablakpucolás, szemétlevivés, sikálás, porszívózás, mosás, szőnyegporolás, szemétlevivés, törülgetés, szemétlevivés, egyszóval nagytakarítás, rámolás.

SZERETETTEL MINDENKINEK 2010 KARÁCSONYÁRA SEAFALCONTÓL

Amikor az embernek van egy nála tizenegy évvel kisebb testvére, sokszor „apának”, de legalább is valamiféle nevelőnek képzeli magát mellette. Így, aztán amikor az öcsém elkezdte az általános iskolát, én már arra gondoltam, hogy év végén meglesz az érettségim, azaz kész felnőtt leszek már. S azt hiszem, sokat segítettem is édesanyánknak a kisöcsém pátyolgatásában (mert a nevelés az ő dolga volt). Egyszer azonban én is szükségét éreztem annak, hogy beleszóljak a „fejlődésébe”.

Ma ez aktuális novella(?)

Mint azt mindannyian tudjuk, az életben vannak igazságtalanságok. A fokozatok különbözőek. Pl.: a Pufi ugye engem feleltetett bioszból, amikor a Klébernek még csak két jegye volt. Ez a kisebb igazságtalanság kategóriájába tartozik. Eleredt az eső, amikor a Vakarccsal megépítettük életünk első sátrát, ez már sokkal nagyobb igazságtalanság, mert megzavarta a felhőtlen nyaralást, ugyanis az eső mégiscsak a felhőből jő... Azonban az élet legnagyobb igazságtalanságai közé az tartozik, hogy én vagyok a ketteske, így a nyár vége felé, amikor vészesen közeleg az iskolakezdés. Ebben az a legfőbb sajnos, hogy a hármaska az ablak mellett van, és ki tudja dugni a fejét, s bámulhat, amikor az égen a madarak repkednek a szabadság csalóka látszatát keltve, mert én itten be vagyok zárva egy középső ágyba. Ráadásul az egyeske az ajtó mellett fekszik, és amikor a Jutka nővér bejön, akkor mindig látja, hogy mit visel a köpeny alatt (sokszor semmit), mert a kintről jövő fény átvilágítja. Az egyeske eredetileg én voltam, de amikor elvittek röntgenre az eredeti ketteske átköltözött az eredeti ágyamra, így belőle lett az egyeske, és én lettem a ketteske, mert az új egyeske azt mondta, hogy nem érdemlem meg a jó helyet, mert sose nézem meg a Jutka nővér bugyiját, amikor lehajol, hogy megigazítsa a lepedőt a hármaska ágyán, és különben is ő az idősebb.

Én afféle ember vagyok, aki ha felébredt, nem tud az ágyban henyélni, nyújtózkodni, és újra elaludni, én kiugrom a takaró alól. Jó, kikászálódom, de a lényeg az, hogy nem maradok forgolódni. Ezután a szokásos reggeli szertartás: fürdőszoba, konyha, első a kávé, ha lefőtt, akkor rákattanok az internetre és elintézem a reggeli dolgaimat ott is, amíg megiszom a kávét.

Metsző, hideg szél fújt. A düledező kerítés melletti bodzabokrot rázta, mintha az őszről ott maradt utolsó, fekete bogyók dühítenék. Hogy nem sikerült leszaggatnia, mérgesen tovanyargalt, és egy üres konzervdobozt kezdett kergetni csörömpölve a kihalt úttesten. Edit összehúzta magán az ütött-kopott télikabátot. Körülnézett, hátha talál valamiféle menedéket. A buszmegálló üvege régen kitört, csak a rozsdás váz tartotta a rozoga hullámpala tetőt. A szél alákapott, megrázta, úgy próbálta ijesztgetni. A negyven körüli, véznácska asszony  felpislantott. Legalább nem esik, gondolta. Homlokát kötött sapka védte a koratéli hideg ellen. Retikülje nem volt, helyette egy fonott szatyrot szorongatott. Újságpapírba burkolt csomag domborította az oldalát. Ujja vége kékeslila volt. Vissza kellett volna szaladni a kesztyűért, mérgelődött magában. Dühösen kémlelte a kanyart. Nem jött a busz.

Állok az épület előtt, és várok. Kicsit furcsán érzem magam. Nem mindennapi kirándulásra megyek. Illetve ez nem is kirándulás, csak elvállaltam Arankát. A szüleinek fontos dolga akadt, nekem meg időből van a legtöbb, így megbeszéltük, hogy délutánra átvedlek, divatos szóval élve, bébiszitterré. Igaz, Aranka már nagylány. Az ő mértékével mérve biztosan az, bár pontosan nem tudom, hogy milyen az a világ, amiben ő él. Milyen mértékeket használ, neki a piros mennyire piros, és rózsaszín mennyire kellemes árnyalat.

lnpeters a Scifi.hu-ban leközölte a Tengerész szimfónia című novellámat. Így nekem nem kell betennem! Nekem fenntartásaim vannak a műfajjal, mert nem fantasztikus, de lnpeters szerint "határeset" Én azt mondom, hogy jóindulattal. Viszont az egyik legjobb írásomnak tartom. Jó olvasást.

http://www.scifi.hu/node/121

http://www.scifi.hu/node/125

http://www.scifi.hu/node/137

http://www.scifi.hu/node/159

Jaminaország egy békés világ nyugodt sarkában terül el. Édesanyám nyaralni és telelni is idehozott sokszor, s én ilyenkor a világ legboldogabbjának éreztem magam. Ezt egy jó országnak tartottam. Törvényes rend uralkodott itt, általában a keresztény erkölcs volt az irányadó, de két különleges rendelkezés is életben volt. Ezekről bizonyosan nem tudott a békéscsabai tanács, de tulajdonképpen ez nem is tartozott rájuk. Ez a két utóbbi rendelet Málja néni, a nagynéném, és a köztem levő viszonyra terjedt ki.

Na ide jövök Istvánka mondja a nagymamám nagyikám a mamikám az óma mit meséljek neked kisunokám sok mesét tudok neked tudom a meséket a Jancsi és Juliskát akarod érted tudok meséket a Csizmás kandúrt de szereted a Mátyás király meséket meséket meséket hát mondjad melyiket mondjam lázas vagy nem szabad felkelned Édesanya most dolgozik csak mi vagyunk ketten meghitt ketten vagyunk mesélek ha akarod vagy téged meséljelek a rosszcsont kisfiút aki mindenféle kalandokba keveredik szereted ha rólad mondom a történeteket a nagyi sok szép mesét tud de ha akarod mesélek neked édesapádról hogyan hajtotta át a teheneket a határon vagy most

A több mint huszonhétezer tonnás hajótest megremeg. A hajófar körül haragos, fehér habot darál a hajócsavar, s előreküldi az orr irányába. A több ezer kilowattos főgép viaskodik a tehetetlen tömeggel. A főgépész hátrát adott, hamarosan megállunk.

Ha kihajolnék, láthatnám, hogy a hajó teljesen lelassult, s várom, hogy felhangozzék a hordozható rádiókészülékben:

- Dobd le a jobb horgonyt!

A Humber motoros megérkezett Venezuelába. Ha majd visszatérek a kabinomba, előveszem a kisokosomat, és beírom a ki tudja hányadik kikötőt: Puerto Cabello. Venezuelát is kipipálhatom. Az öreg tengerésznek nem nagy dolog, ha új országba érkezik, de azért mindig ott motoszkál a kíváncsiság: mi vár ránk, milyen az új kikötő, simán megy-e minden?

Ezt írtam 2003 húsvétja előtt. Gondolom mindenkinek beugrik miért...

HÚSVÉTI SZABAD-SÁG 2003.

„Tagadom: az erőszakot

és minden kényszert tagadok

a jóság kényszerét is tagadom!”

(René Schilke: Tagadó eskü)

„Látyátuk feleim szümtükvel, mic vogmuc? Isa por és homu vogmuc. Mennyi milosztban termtüvé miü Isemükü Ádámot és Évoát, s odutta vola nekik pardisumot házoá.”

Amikor szabadság után hajóra szállok, az első teendő, átvenni az elődömtől az első tiszti munkakört. Eleinte a napok bizonytalanságban telnek. De lassan birtokba veszem a hajót, megismerem az embereket. Átnézem az adminisztrációt, belelapozok a hajórajzokba, áttanulmányozom az iratokat. Lassan-lassan helyére kerül minden.

A tárgyaknak meghatározott formájuk van. Ez lehet a természet adta, mint például egy esőcseppé. Láttál már közelről? Fantasztikus, nem? Olyan, mint egy gömb, de egy egészen picit elnyúlik, és megtöri a fényt. Ez attól van, hogy nagy sebességgel zuhan, s a levegő ellenállása deformálja a szabályos gömbformát.

(Eltérítésnek azt nevezik az ufológusok, amikor a szemtanú, bizonyos meghatározott körülmények között – rendszerint késő éjszaka, lakott területen kívül, sok esetben a gépkocsi váratlanul leáll, az eltérített lebeg – egy UFO fedélzetére kerül, ahol kísérletet végeznek vele, s amikor magához tér, emlékezetkiesése van, bizonyos idő kiesik az életéből, és rendszerint az is előfordul, hogy több kilométerre tér magához az eltérítés helyszínétől. Az eltérítetteket regressziós hipnózisnak is alávetik, hogy felszínre hozzák az UFO belsejében lezajlódó eseményeket.)

Jegyzőkönyv az…-i 1998…-án történt eltérítésről.